Beszámoló ifjúsági cseréről: Görögország, Agios Andreas / Kalamata 2006. augusztus 1-12

A nagy nyári kalandok zuhataga július 31-én, egy hétfői napon indult, reggel kereken 10 órakor. Végre az 5 fős magyar csapat először találkozott úgy, hogy mindenki jelen volt. Mindenki kíváncsian mérte fel a másikat, azon töprengve, megleszünk-e egymással anélkül, hogy vérontás történne az előttünk álló 2 hosszú hét alatt. 2 napnyi utazás várt ránk, amit gondoltuk, ha túlélünk, túl is leszünk a megpróbáltatás nagy nehezén. Kezdtük a túrát egy busz úttal Szabadkára, beiktattunk egy kis városnézést is, onnan Belgrádba folytattuk a kalandkeresést, végül pedig Thessalonikiben kötöttünk ki, ahonnan már csak egy 5 órás "köpés" volt Athén. Ja, persze, és majd elfelejtettem, hogy onnan még megint csak 5-6 óra volt a célállomás, Agios Andreas. 

 

Augusztus 2-án, éjfél után találkoztunk a többi résztvevővel, amint felpattantunk a buszra, ami a kempinghez vitt Athénból. Az volt fő félelmünk, hogy amint besétálunk a buszba, megcsapja majd a többieket a jó kis mosdatlan illatunk, ami rögtön arra a konklúzióra juttatja őket, hogy a magyar nép milyen „szagos”. Szerencsére senki nem ájult el, és vágott pofákat (bár az is lehet, hogy csak mi nem láttuk), így annyira nem lehetett vészes. (Persze mindenki más repülővel érkezett, elképzelni sem tudták miért nézünk ki olyan szerencsétlenül csapzottan.)

Első benyomásra a spanyolok voltak a zajosak, partizós alakok, mivel, amint felszálltak a buszra, betették teljes hangerővel a zenéjüket és megállás nélkül dumáltak egész úton. Mi magyarok sajnos nem tehettünk valami jó első benyomást – nem csak illatosak voltunk, hanem végighorkoltuk az utat. Hajnali 6kor, amikor megérkeztünk a desztinációhoz, viszont egyedül mi vetettük bele magunkat a tengerbe (később rájöttünk, hogy valószínűleg azért, mert egyedül nekünk nincsen tengerünk otthon).

 

Reggel 10 körül indult az első nap a kempingben (ez minden reggel így ment, egyrészt a reggeli miatt, másrészt, mert tovább nem is lehetett a sátorban meglenni a hőség miatt). Nem mondanám, hogy túl jól, ugyanis reggeli nekünk "hungry Hungarianeknek" már nem jutott, így csak déltájban lettünk „megetetve”. Egész nap pihentünk, görögül "sziga, sziga" módon (nyugi, "take is easy" módon) hol a hinták körül, hol a tengerparton, délutánra viszont sikerült megismerkednünk a szlovén csapattal, a mi kis csoportvezetőnk, Zsolti motiválásával beültünk a tengerparti kávézóba egy-egy söröcske mellé, és "ismerkedős játékot" játszottunk. Ezzel meg is tört a jég, estére már Aleš, Maja, Pavli, Urša és Goran-nal mulattunk a mólónál egy üveg hangulatemelő ital társaságában. Egy órával később a bolgárok és az olaszok is csatlakoztak, így jól végződött az a nap, ami kissé nehézkesen indult meg.

 

A kis falucska a kempingünkkel nagyon hangulatos volt már első látásra is; egy igazi békés turistaparadicsom, amiben az volt a legjobb, hogy nem lepte el a sok külföldi (rajtunk kívül). Több étterem sorakozott a mólónál, és egy tucatnyi barátságos, mosolygós görög üdvözölt minket, akárhova is mentünk. Esténként megteltek az éttermek kiülős részei, és előkerültek az Ouzók és a Sambookak, a jó kis tradicionális görög röviditalok. A táborhelyiség már érkezésünkkor meg volt töltve sok kis színes 3 személyes satrakkal, arról, hogy ki-kivel alszik, mi döntöttünk. A tenger 5 lépésnyire volt a sátraktól, így egyedül arról kellett gondosodnunk, hogy arra az 5 lépésre legyen papucs a talpunkon, hogy ne forrázza agyon a homok. Közülünk mindenki aránylag nagy hátizsákokkal érkezett, de már a 2. nap rájöttünk, hogy felesleges volt bármit is magunkkal cipelni, mert igazából csak papucsra, fürdőruhára, fogkefére és törülközőre volt szükségünk a 2 hét alatt.

 

Az ezt követő napon természetesen, akik a mólón viháncoltak a hajnalok hajnalán, frissen, fürgén ébredtek, de a reggelivel legalább nem volt már gond. Nekem speciel minden ízlett a 2 hét alatt, nem volt problémám egyik nap menüjével sem. (A legtöbben ugyanis panaszkodtak egyrészt arról, hogy nem eszünk elég görögös kaját másrészt az elemózsia mennyiségével nem voltak megelégedve egy páran. Bár egy nagy termetű fiúnak valóban nem lehetett túl kielégítő az a napi 3 kis adag, amit kaptunk).

 

A workshopok, és a nemzetek összekovácsolódása, ha jól emlékszem, megkezdődött a 2. nap, bár nagyon hosszú időnek tűnt az, hogy az első közös ismerkedős programon túlessünk, főleg, mert arra számítottam, hogy ez lesz a legelső dolog. Végül nekünk magyaroknak ez csak azért nem jelentett nagyobb problémát, mert elég sok emberrel beszélgettünk már addigra (sokan viszont nem). A körbeülős játék, ami abból állt, hogy mindenki bemutatkozik, és mond egy dolgot magáról, amit utána a kör többi tagja megismétel mindenkiről, nagyon tetszett, mert szegény alkoholtól megviselt és alvástól deprivált agyunkat ideje volt addigra egy picit megtornáztatni, na és a lényeg az, hogy a játék után mindenki tudta mindenki nevét. Lehetetlen volt elfelejteni bárkiét, mivel minden nevet 5 milliószor hallottunk egymás után. Ott rögtön a fejembe is véstem, hogy ha arra kerül sor, hogy egy csoport tagjait megismertessem egymással, ezt a módszert tuti bevetem.

 

A táncolás, a fotózgatás, a rajzolás és a zsonglőrködés mind nagyon szórakoztató volt, egy kicsit úgy éreztem magam, mint aki 15 évet visszafejlődött, de számomra pont ez volt az egészben a pozitívum. Amikor az első játékra összehívták a társaságot ("father abraham, sallallalalaa") hirtelen azt hittem ez csak egy hülye vicc (mindenkinek kórusban kellett énekelni és táncikálni egy óvodás dalra), de amint láttam, hogy valójában egytől egyig mindenki élvezi, hirtelen én is elengedtem magam, és a következő ilyen jellegű játékot már alig vártam.

Míg a legtöbb tagnak szerintem a táncolás tetszett a legjobban, hozzam a rajzolós, környezetvédős workshoppok álltak a legközelebb. Itt mindig csapatmunkáról szólt a feladatok nagy része, és így volt lehetőségünk mindenkivel kommunikálni és gyakorolni egy kis "retorikát", amit én életemben először itt csináltam úgy, hogy ne remegjek lámpalázban, mint egy nyárfalevél. A zsonglőrködés viccesnek bizonyult, mindössze egy valaki (a legfiatalabb tag) sajátított el némi zsonglőr tehetséget, a legtöbbünk viszont össze-vissza bénázott, de pont ez tette az egészet izgalmassá. Fényképezni imádok, és alig vártam az első fényképezős workshoppot, de valahogy mindig pont amikor az én "group 4"-os csapatom került sorra, én nem voltam formában.

Imádtam a programban azt is, hogy semmit nem tettek kötelezővé, de ettől függetlenül mégis a tagok 3/4e általában aktívan részt vett a legtöbb játékban. Ha nagyon másnapos volt valaki, volt lehetőség kitisztítani a fejét egy reggeli pohár valamivel bármelyik mólónál lévő kiülős étterem/kávézójában. Sok délelőttünket és ebéd után lévő sziesztánkat itt töltöttunk egy pohár frappé mellett (amit órákig szokás inni) vagy egy üveg sör társaságéban. Ez a program volt a tagok "extra workshoppja" (experience drinking in Greece). 

A nemzetek megismeréséhez az is beletartozott, hogy minden országnak be kellett mutatkoznia. Ez egy kis 10-20 perces előadásból kellett hogy álljon, és egy asztal nemzeti étel felkínálásából.

Nem szeretnék beképzeltnek hangzani, vagy nacionalistának tűnni, de a mi bemutatkozásunk magasan kitűnt a többi közül. Ehhez viszont mellékesen tudni kell azt is, hogy mi egy egész délutánt végigizgultuk és izzadtuk (kivételesen nem csak a hőségtől) és a végén már egymást öltük idegesség-levezetésképpen.

Ezek az "international nightok" mivel este voltak vacsora után, belefért egy kisebb pohár nemzeti ital kóstolás mindenki prezentációjába. Mi magyarok bátran mindenkinek töltöttünk egy nagy adag pálinkát a szereplésünk előtt (gondoltuk így lehetünk lámpalázasak, miután megisszák, úgysem fog feltűnni nekik, ha hülyeségeket mondunk vagy csinalunk). Meséltünk a társaságnak a híres ételekről, helyiségekről, történelmi figurákról, találmányokról, és végül az étellel telepakolt asztalhoz vezettük őket, ahol voltak Boci Csoki kockáktól kezdve Erős Pistás és kolbászos kenyér kockákig, és persze Tokaji borok meg egy üveg fincsi Unicum, amik mind nagy sikert arattak. Ez az este volt az első közös bulis esténk is, ahol mindenki jelen volt, ugyanis végül a tengerparton kötött ki a társaság.

                 

Tengerparti összejövetelek ezután is voltak, az egyik legemlékezetesebb ilyen a "full moon party" volt. Olyan gyönyörű mesebeli teliholdat, mint ami akkor volt, az ember ritkán lát. Állítólag az év legszebb teliholdjában lehetett ott és akkor gyönyörködni.

 

Ami meg megpecsételte az utat, az a lagúnás kirándulás volt. Elvittek minket a "világ legszebb" lagúnájába (a görögök szerint), ami valóban álomszerű volt a kristálytiszta kék vizével és a kis szigetecskékkel, amik szórtan itt-ott el voltak helyezve a napfénytől csillámló vízben.

 

Végezetül a nyári románc sem maradt el sok tagnál, a magyarok közül például ötből négyen "ráleltek a szerelemre" ezalatt a röpke két hét alatt, igy minden majdnem olyan volt, mint a tini filmekben (tengerpart, telihold, románc). :)

 

Tehát, mindent összegezve, és befejezésül, annyit kell mondanom, hogy kitűnő egy nyári élmény volt az egész, akikkel összebarátkoztunk, azóta is tartjuk a kapcsolatot, na, és ki tudja, a világ melyik részén látjuk őket viszont hamarosan.

 

  Bognár Noémi