Projektek


BÁB-el

A BÁB-el projektet 5 ország, Bulgária, Lettország, Spanyolország, Románia és Magyarország fiataljai közösen hozták létre. A projekt fõ eseménye a 2010. február 6-14. között Szegeden megrendezésre került csereprogram volt, amelynek keretében a 25 résztvevõ fiatal közösen dolgozta fel a projekt témáját, a társadalmi befogadást különbözõ színes, nem formális gyakorlatok során szegedi fogyatékos fiatalok bevonásával. A tapasztalatokat felhasználva a fiatalok közösen állítottak össze egy bábjátékot, melyet a helyi közönségnek is bemutattak. A projekt során a résztvevõ fiatalok interkulturális környezetben szereztek gyakorlati tapasztalatokat a társadalmi befogadásról.


A BÁB-elről a SZEGEDma
2010. február 11-én le is közölt egy cikket, amely itt olvasható:

Határon átívelő elfogadás és tolerancia


A BÁB-el egy olyan interkulturális program, amelyen öt ország képviselteti magát: Bulgária, Lettország, Románia, Spanyolország és Magyarország. Az együtt töltött hét során a huszonöt résztvevő a társadalmi befogadás témáját járja körbe különböző változatos, kreatív feladatok megvalósításával.

A csoporttagok megosztják egymással tapasztalataikat a fogyatékossággal kapcsolatban: hogyan jelenik meg ez a jelenség az adott kultúrában, országban. A magyarok képviseletében a Napos Oldal Alapítvány dolgozói vesznek részt, és mutatják be fő tevékenységüket, programjukat. A projekt hetedik napján a csapat feladata egy színvonalas bábelőadás megrendezése a társadalmi befogadás problematikájáról; amely a hét méltó lezárásának tekinthető. A bemutatóhoz hozzátartozik a használatos bábtechnikák megismerése, bábok elkészítése, megtervezése, forgatókönyv, sztori megírása. A produkció 2010. február 12-én Szegeden a Kölcsey utcában kerül bemutatásra, a nemrég megnyílt SZTEage klubban. Minden érdeklődőt szeretettel várunk 18 órai kezdettel „az örök problémát” feldolgozó produkciónkra, amely sokakat érint napjainkban is. A belépés mindenkinek ingyenes.

Sipka Barbara

 

 

EVS CLUB

Szervezetünk 2010. április 7 és 11 között EVS – Európai Önkéntes Szolgálatot teljesítő külföldi önkénteseknek tartott EVS klubbot Mártélyon a Bodnár Bertalan Természet- és Környezetvédelmi Oktatóközpontban. A képzésen 25 önkéntes vett részt, valamint egy mentor is. A klub facilitálását Árvai Mara és Kispál Gyöngyi vállalta és a logisztikai csoport 2 tagból állt, Kiss Endre és Olasz Imre.

Az EVS Club megszervezése során többféle célt is kitűztünk magunk elé, melyek mind a résztvevők igényeit, fejlődését helyezik a középpontba.
Legfontosabbak:
-    teret biztosítsunk a résztvevőknek az önkifejezésre, az önkipróbálásra a különböző gyakorlatok során
-    résztvevők olyan élményekkel, tapasztalatokkal térjenek vissza fogadószervezeteikhez, melyeket a további EVS tevékenység során is hasznosítani tudnak
-    mindennapos EVS „rutinból” egyfajta kiszakadást, más környezetet biztosítani a résztvevőknek
-    nem-formális keretek között igyekezzünk minél több használható, gyakorlatias, tapasztalaton alapuló tudáshoz, élményhez hozzásegíteni a résztvevőket
-    résztvevők ismereteit felhasználva minél több ismeretet átadni többek között a YIA programról és a Youthpassról

Az EVS CLUB alatt készült fotókat pedig itt találod meg

   

B.I.P.! Be intercultural person!

Szerbia, Szabadka   2008.02.14.- 2008.02.21.

Ezen a képzésen eredetileg 4 ország résztvevői lettek volna jelen: Szerbia, Románia, Magyarország és Horvátország. Sajnos a horvát partnerek nem tudtak jelen lenni. A képzés magyar nyelven folyt Árvai Mara, Kónya Oscar és Kiss Endre képzők vezetésével és 17 magyar ajkú fiatallal. A napi programok, a képzés célja és sok más teendő angolul is meg volt fogalmazva.
Sokat fejlődtünk a hat nap alatt. Beszéltünk a kulturális sokszínűségről, az előítéletekről, sztereotípiákról és a képzés második felében jött az igazán izgalmas rész, ahol megtanultunk projektet generálni és különböző projekt ötletekkel gazdagodtunk. Az egyik napon 4 fős csoportokban dolgoztunk, szimulációs gyakorlat volt: pályázatot írtunk különböző témákban és határidőre kellett azokat leadnunk a „Nemzeti Bizottságnak”. :)

Bővebben: B.I.P.! Be intercultural person!

   

EVS beszámoló Kristó Gergely

Önkéntes neve: Kristó Gergely
Küldő szervezet neve: YOPA Közhasznú Egyesület
Koordinátor neve: Árvai Mara / Bálint Szilvia
Fogadószervezet neve: Unis-Cité Ile-de-France
Koordinátor neve:
Arnaud Walbecq
Önkéntes tevékenység időtartama: 2008.02.16.-2008.08.16.

  A YOPA Közhasznú Egyesületnek és az Unis-Cité Ile-de-France-nak köszönhetően hat hónapot tölthettem önkéntesként Párizsban. Ez a fajta tevékenység nem volt ekkor már ismeretlen számomra, hiszen a 2007. év folyamán 10 hónapig hasonló szociális feladatokat láttam el itthon. Ezáltal ismerkedtem meg a későbbi küldő szervezetemmel, valamint koordinátoraimmal.
  Első lépésként a jelentkezési lapot kellett elküldeni a fogadószervezet számára. Azért francia nyelvterületre szerettem volna kerülni, mivel a nyelvvel már régebb óta foglalkoztam; a szociális tevékenységek mellett a nyelvtudás mélyítése is fontos volt a projekt kiválasztásakor. Küldő szervezetem alapos megismerése után hamarosan az Unis-Cité-vel is kapcsolatba kerültem. Arnaud Walbecq szintén bemutatta szervezetüket, célkitűzéseiket, elvárásaikat a leendő önkéntesekkel kapcsolatban. Néhány hét múlva értesítettek, hogy a jelentkezők közül rám esett a választás.

Bővebben: EVS beszámoló Kristó Gergely

   

Fiatalok a demokráciában és a polgárságban

Youth in democracy and citizenship

Szervező: YOPA – Fiatalok az Állampolgári Részvételért Közhasznú Egyesület
A Fiatalok az Állampolgári Részvételért Közhasznú Egyesületet 2006 április elején alapították ifjúsági szakemberek, ifjúsági vezetők, ifjúságsegítők, exönkéntesek, multiplikátorok a dél – alföldi régió központjában. A régióban Fiatalok az Állampolgári Részvételért Közhasznú Egyesület úgy működik, mint információs, tréning és innovációs központ a fiatalok és a fiatalokkal foglalkozó civil szervezetek, közösségek, alapítványok számára.
Tevékenységeink:
•    Információ és tanácsadás személyesen és interneten keresztül.
•    Pályázati tanácsadás a következőkről: Fiatalok Lendületben Program, Európai Ifjúsági Alapítvány
•    Események szervezése (szemináriumok, tréningek és konferenciák) fiatalok vagy fiatalokkal foglalkozó szakemberek számára, akik érdeklődnek sikeres helyi  vagy nemzetközi projektek készítése iránt.
•    Ifjúsági vezetők, ifjúsági szakemberek, ifjúságsegítők és fiatalok számára képzések szervezése.
•    Nemzetközi információk terjesztése az Európai Unióval és az Európai Bizottsággal kapcsolatban. 
•    Partnercsoport keresés nemzetközi együttműködésekhez.
Célunk sikeresen létrehozni és fejleszteni egyre több ifjúsági projektet a régióban, biztosítani azt a lehetőséget a fiatalok számára, hogy minél több nemzetközi kapcsolatot építsenek ki és ismerjék meg egyre jobban az Európai Uniót.

Többi szervező és résztvevő ország:

Fő koordinátor: FAJUDIS - Federaçăo das Associaçőes Juvenis do Distrito de Santarém, Portugália
Partner szervezetek:
Associação Cha de Matias, Zöldfoki Szigetek, Afrika
Ação Educativa, Brazília
Asociacion Juvenil Casa de La Juventud Perez Zeledon, Costa Rica
Asociación Jóvenes Trabajando en Obras Solidarias, El Salvador

Bővebben: Fiatalok a demokráciában és a polgárságban

   

JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL